HTML

Erőszakik divx film letöltés ingyen Erőszakik mozi film letöltés In Bruges premier film ingyen letöltés most!

2010.04.24. 13:29 INGYEN-LETÖLTÉS

Erőszakik

GYORS LETÖLTÉS

LETÖLTÉS INDÍTÁSA

Film tartalma: Ray (Colin Farrell) és Ken (Brendan Gleeson) életét egy pokoli munka keseríti meg, és amíg az ügy tisztázódik, főnökük (Ralph Fiennes) Londonból Brugesbe küldi őket egy kis pihenőre karácsony környékén. A két bérgyilkos a gótikus építészet és a kanálisok flamand városában próbál alkalmazkodni a turistaléthez, ami Kennek könnyebben, fiatalabb és izgágább pártfogoltjának azonban nehezebben megy. Ken élvezi a város árasztotta nyugalmat, míg Rayt még mindig kísértik a londoni vérontás képei. Miközben főnökük hívását várják, egyre több helybélivel és turistával ismerkednek meg, valamint közelebbi kapcsolatba kerülnek az erőszakos középkori művészetekkel és egy amerikai törpe színésszel, aki Európában forgat művészfilmet. Természetesen a gyengébbik nem képviselőivel is szorosabb ismeretséget kötnek, különös figyelmet fordítva néhány holland prostituáltra és a Ray fejét elcsavaró titokzatos Chloë-ra. Végül megérkezik a várva várt londoni telefon, de addigra ez a bruges-i kirándulás igazi élet-halál harccá válik a két szakember számára.

Erőszakik, In Bruges dvd film LETÖLTÉS START

Megjelenés dátuma: 2008-05-29

Az Erőszakik (In Bruges) egy 2008-as amerikai-brit film Martin McDonagh írásában-rendezésében. Főszereplői Colin Farrell, Brendan Gleeson és Ralph Fiennes. A film közel teljes egészében a belgiumi Brugge városában játszódik.

Filmszínészek: Colin Farrell, Ralph Fiennes, Mark Donovan

IMDB pontszám: 8.1

Zene: Samuel Sim

Szólj hozzá!

Címkék: letöltés dvd divx letöltés erőszakik divx erőszakik film

Trópusi vihar letöltése Trópusi vihar dvd film letöltés Tropic Thunder divx film a blogon!

2010.04.23. 19:07 INGYEN-LETÖLTÉS

GYORS LETÖLTÉS

Trópusi vihar, Tropic Thunder mozifilm letöltése itt!

A film szereplői: Robert Downey Jr., Jack Black, Jeff Kahn

Kiadó stúdió: DreamWorks SKG

Vágó: Craig McKay

LETÖLTÉS

Mozifilm bemutató:

A film, egy a vietnami háborúról szóló film forgatása alatt játszódik, melyet eredeti helyszínen, Vietnam dzsungeleiben vesznek föl. Csakhogy félresikerült jelenetek és a színészek alkalmatlansága miatt a költségvetés elszabadul és a stúdió kihátrál a film mögül. A rendező ennek ellenére úgy dönt, folytatja a forgatást és megoldást keres. Színészeit az igazi, veszélyes dzsungelbe viszi, hogy átérezzék szerepüket, ezzel megmentve a filmet.

Játékidő: 107

Trópusi vihar

Szólj hozzá!

Címkék: letöltés ingyen ingyen letöltés mozifilm letöltés trópusi vihar dvd trópusi vihar letöltés

Tapló Télapó film letöltése Tapló Télapó mozi film letöltés ingyen Bad Santa divx film letöltés most!

2010.04.22. 20:25 INGYEN-LETÖLTÉS

Mozifilm trailer:

Tapló Télapó, Bad Santa premier film letöltés inditása!

Film tartalma: Willie minden évben áruházi Mikulásnak öltözik. A piros köpeny alatt azonban valójában egy kasszafúró bújik meg, aki mindig karácsony estére időzíti a nagy fogását. Amikor a vásárlók hazamennek a bevásárló központból, a Mikulás és bűntársa, a találékony és ügyes Manó - a törpe növésű Marcus - feltörik az áruház széfjét, és odébb állnak a zsákmánnyal. A Mikulás és társa ez évi akcióját azonban veszély fenyegeti az idegesítő üzletvezető, a bolti detektív, a szexis Mikulás-rajongó és az ártatlan, de szándékaiban eltökélt nyolcéves kissrác személyében.

Tapló Télapó

Film műfaja: krimi vígjáték (Műfaj)

A film szereplői: Billy Bob Thornton, Tony Cox, Brett Kelly

Willie T. Stokes kiégett lelkű lumpen fickó, aki áruházi Mikulásnak öltözve csak úgy ontja magából a sziporkázóan szellemes benyögéseket, miközben egyszerűen képtelen a civilizált viselkedésre. A Mikulás piros köpenye alatt - ami egyébként is úgy lóg rajta, mint tehénen a gatya -, Willie személyében valójában egy kasszafúró bújik meg, akinek minden évben van egy nagy fogása - Karácsony este. Amikor a vásárlók már hazamentek a bevásárló központból, ez a Mikulás, no meg a találékony és ügyes Manó - Willie bűntársa, a törpe növésű Marcus - feltörik az áruház széfjét, és odébbállnak a saját kis ünnepi meglepetésükkel.

Forgatókönyvíró: Glenn Ficarra

Zene: Graeme Revell

Megjelent: 2004-12-02

Szólj hozzá!

Címkék: film dvd film letöltés tapló télapó mozi tapló télapó divx letöltés

A nemzet aranya premier film letöltése ingyen A nemzet aranya divx film letöltés

2010.04.21. 15:48 INGYEN-LETÖLTÉS

Színészek: Nicolas Cage, Jon Voight, Diane Kruger

Fényképezte: Russell Carpenter

LETÖLTÉS ITT

Zeneszerző: Graeme Revell

A nemzet aranya

LETÖLTÉS

Film besorolása: akció kaland thriller

Mozifilm bemutató trailer:

A nemzet aranya: Titkok könyve (National Treasure: Book of Secrets) egy 2007-ben bemutatott amerikai kalandfilm, a 2004-es A nemzet aranya folytatása. A rendező újfent Jon Turteltaub volt, a produceri teendőket is ismét Jerry Bruckheimer látta el; a forgatókönyvet Ted Elliott, Terry Rossio, Gregory Poirier és saját ötletükből a Wibberley-testvérek írták.

Leírás: A Szikla, a Con Air - A fegyencjárat és a Tolvajtempó után újra együtt Nicolas Cage és a tévedhetetlen producer, Jerry Bruckheimer szuperduója! Benjamin Franklin Gates egész életét olyan kincs felkutatásának szentelte, melynek létezésében kevesen hisznek. Egyes elképzelések szerint a Templomos Lovagok legendás kincsét valahol Amerikában rejtették el. Egy családi hagyomány pedig arra kötelezi a Gates-família minden férfitagját, hogy régész legyen, és így hat nemzedék óta a nemzet Alapító Atyái által hátrahagyott jeleket keresik az egész országban. Ben Gates most talált rá a helyes nyomra. Legalábbis tudja, hol található a kirakós játék utolsó darabkája, a titkos utalás a kincs hollétére - s ez nem más, mint egy rejtett térkép a Függetlenségi Nyilatkozat hátoldalán. Ám egy lelkiismeretlen kalandor is szeretné megszerezni a kincset, következésképpen a felbecsülhetetlen értékű nemzeti ereklyét, és Ben kínzó dilemma elé kerül. Végül úgy dönt, ő maga lopja el a becses iratot - melyet a világ legszigorúbb biztonsági rendszere véd -, és nem hagyja, hogy rossz kezekbe kerüljön. Nemcsak ellenfelével kell versenyt futnia, hanem az idővel és a hatóságokkal is, s ebben az őrült akcióban csak két segítsége van: megszállott komputermániás barátja, Riley és a Nemzeti Levéltár restaurátora, Abigail Chase. Sikerül-e végrehajtaniuk minden idők legnagyratörőbb rablását... és vajon tényleg közelebb visz-e az okmány az áhított kincshez?

Szólj hozzá!

Címkék: film dvd letöltés a nemzet aranya divx letöltés a nemzet aranya mozifilm letöltés

Mátrix - Újratöltve film letöltése Mátrix - Újratöltve divx film letöltése ingyen The Matrix Reloaded mozi film ingyen letöltés a blogon!

2010.04.20. 17:30 INGYEN-LETÖLTÉS

A tartalomból: Mi történne, ha a prófécia igaznak bizonyulna? Mi lenne, ha holnap véget érne a harc? Thomas "Neo" Anderson (Keanu Reeves) úgy dönt, szembenéz a kérdéssel, amelyet Morpheus (Laurence Fishburne) és Trinity (Carrie-Anne Moss) sugallt neki. Elindul, hogy felkutassa és megismerje az igazságot, és értelmét kiszabadítsa a Mátrix rabságából. A trilógia második epizódjában Neo elhatározza, hogy a benne rejlő erőket még jobban uralma alá hajtja. A gépek hadserege támadást indít Zion városa ellen. Órák kérdése csupán, hogy a Föld utolsó ember uralta területét is elfoglalják az emberiség elpusztítására beprogramozott gépek. Morpheusnak azonban sikerül felráznia Zion polgárait, és meggyőznie őket arról, hogy be fog teljesülni a jóslat, és a Kiválasztott véget fog vetni a gépekkel vívott háborúnak. Szerelmükkel és egymásba vetett hitükkel felvértezve Neo és Trinity úgy döntenek, visszatérnek a Mátrixba, hogy különleges képességeiket és fegyvereiket latba vetve szembeszálljanak a zsarnoksággal. Csakhogy a Mátrixban hatalmas erők szegülnek ellenük.

Kiadó stúdió: Warner Bros. Pictures

Forgatókönyvíró: Andy Wachowski

Playtime: 138

Szereplők: Keanu Reeves, Carrie-Ann Moss, Laurence Fishburne, Hugo Weaving, Jada_Pinkett Smith, Monica Bellucci, Mary Alice, Ngai Sing

LETÖLTÉS INDÍTÁSA

Mátrix - Újratöltve amerikai játékfilm; a Mátrix sorozat második része.

Mátrix - Újratöltve

LETÖLTÉS AZONNAL

Mátrix - Újratöltve premier film letöltés indítása most!

Szólj hozzá!

Címkék: mozi dvd mozifilm mátrix újratöltve divx mátrix újratöltve film

Minden végzet nehéz mozi film információk!

2010.04.20. 17:26 INGYEN-LETÖLTÉS

GYORS LETÖLTÉS

Playtime: 128

Filmbemutató trailer:

Műfaj: romantikus vígjáték (Műfaj)

Film ismertető: Az ideális nőnek hosszú combja, pompás alakja, mindig jó kedve van, folyton szexre éhes, és legalább harminc évvel fiatalabb nálam - ez Harry Langer életfilozófiája. A zeneipar mindentudó cápája falja a nőket, de kizárólag a huszonéveseket. Imádja őket, imádja az irigy tekinteteket, és élvezi, hogy őt is élvezik. Legújabb zsákmánya Marin nem rosszabb a szokásosnál: vagyis bombázó. A lány anyjának házában töltik a hétvégét, amikor egyszerre több baj is történik. 1. Betoppan a lány anyja. 2. Harry infarktust kap; ha nem is súlyos az ügy, úgy tűnik egy ideig ápolásra szorul, és fel kell hagynia eddig megszokott életformájával. Az örökifjú playboy tehát egyszerre kénytelen rengeteg olyan bajjal szembesülni, amit korábban sosem viselt volna el. Kénytelen tűrni, hogy ápolják, mindezt egy idegen házban, méghozzá egy olyan nőtől, akinek ráncos a bőre! Ha ez még nem volna elég, beüt az igazi istencsapása: beleszeret barátnője anyjába, aki biztosan harminc fölött van. Az már csak a ráadás, hogy ezügyben egy vetélytárssal, az orvosával is számolnia kell.

Minden végzet nehéz, Somethings Gotta Give divx film letöltése itt!

LETÖLTÉS MOST

A romantikus vígjátékok műfaja nincs korhoz kötve, éspedig sem a néző, sem a filmbeli főszereplők oldaláról. Ez az egyik tanulsága Nancy Meyers legújabb filmjének, ami ugyan két idősebb ember szerelméről szól, de ez nem vet gátat annak, hogy a leendő mozinézők mindenféle generációja pompásan szórakozzon rajtuk, illetve a filmen.

Rendező: Nancy Meyers

Film kiadás dátuma: 2004-03-25

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi premier film minden végzet nehéz dvd minden végzet nehéz letöltés

Az utca királyai ingyen letöltés Az utca királyai mozifilm letöltés ingyen Street Kings divx film letöltése ingyen itt!

2010.04.19. 20:06 INGYEN-LETÖLTÉS

Az utca királyai

Kevin Federline táncos-színész feltűnt volna a filmben, azonban 2007 augusztusában jelentések szerint a producerek az utolsó pillanatban úgy döntöttek, nincs szükségük rá, de erről ügynöke nem értesítette időben Federline-t, s csak a jelmezpróbára érkezve szembesült vele. A Fox Searchlight egy képviselője mindazonáltal azt is tagadta, hogy Federline egyáltalán szerepet kapott volna a filmben

GYORS LETÖLTÉS

Filmelőzetes:

IMDB pontszám: 7.0

Főszereplő színészek: Keanu Reeves, Hugh Laurie, Forest Whitaker

Műfaj: krimi dráma thriller

LETÖLTÉS MOST

Mozipremier: 2008-04-17

Az utca királyai, Street Kings mozi film letöltési linkhez kattints ide!

Szólj hozzá!

Címkék: ingyen letöltés dvd letöltés premier film az utca királyai divx letöltés az utca királyai mozifilm letöltés

Az ördög Pradát visel dvd film letöltés információk!

2010.04.19. 20:03 INGYEN-LETÖLTÉS

Játékidő: 109

Az ördög Pradát visel (The Devil Wears Prada) egy 2006-os vígjáték, Lauren Weisberger 2003-as, azonos című regényének filmadaptációja. Főszereplője Andrea Sachs, (Anne Hathaway), egy friss egyetemi diplomás fiatal nő szerepében, aki egy tekintélyes és befolyásos divatmagazinnál kap állást, mint a mindenható főszerkesztő, Miranda Priestly (Meryl Streep) második asszisztense. A további szerepekben Emily Bluntot, mint Priestly első asszisztensét, Adrian Greniert, mint Sachs barátját és Stanley Tuccit, mint Priestly munkatársát láthatjuk.

Film tartalma: Ahogy a New York-i divat szédületes világában, ahol a stílusok, ruhaméretek napról napra változnak, úgy a divat szentélyében, a Runway Magazine-nál is zajlik az élet: karrierek ívelnek fel és törnek derékba. Miranda Priestly (Meryl Streep) a divat legnagyobb hatalmú úrnője, akinek ápolt kezeitől retteg a New York-i divatipar, aki senkit nem tűr meg útjában, ha tervei kivitelezéséről van szó, tökéletesen ellenőrzése alatt tartja a "divat bibliáját", a Runway-t, munkatársai életét megkeserítve. Akiben van egy cseppnyi önérzet, az nem bírja ki ezeket a megaláztatásokat mégis New York-i nők milliói meghalnának azért, hogy itt dolgozhassanak. Miranda új munkatársa, Andy Sachs (Anne Hathaway), a frissen végzett főiskoláslány egyáltalán nem illik a képbe: szürke, jellegtelen, tökéletes ellentéte a cégnél dolgozó "haute couture" ruhájú, szupermodell alakú, körömcipőben tipegő díváknak, akik az újság manhattani központjában Mirandát veszik körül. Amikor Andy belép a szerkesztőségbe, megdöbbenve jön rá, hogy a munka, amelyre jelentkezett nem elszántság és céltudatosság kérdése. Miranda rengeteget forog a divat világában, de nem sikerült eddig egy jó asszisztenst találnia. Andy tökéletesen alkalmatlan a munkára, de van benne valami, ami a többiekben nincs: nem tud veszíteni. Ahhoz, hogy tökéletes munkatárs legyen, Miranda képére kell formálnia magát. Hamarosan, a barátja legnagyobb rémületére, megtanul úgy beszélni és járni, ahogy bárki a cégnél, és nem keveri össze Dolcét Gabbanával. Egyre inkább úgy látja a világot, mint Miranda, rájön, hogy bár Miranda élete csodálatos, de nagyon magányos is: a nagy siker sokszor nagy áldozattal jár.

Műfaj: dráma vígjáték (Műfaj)

Az ördög Pradát visel film letöltése itt!

Director: David Frankel

Stáblista: Meryl Streep, Anne Hathaway, Stanley Tucci

LETÖLTÉS INDÍTÁSA

Az ördög Pradát visel

Szólj hozzá!

Címkék: film dvd az ördög pradát visel premier film az ördög pradát visel mozifilm letöltés

Szex és New York film Szex és New York premier film letöltés ingyen itt!

2010.04.18. 12:46 INGYEN-LETÖLTÉS

Mozifilm bemutató trailer:

Egyes tudósok szerint, ha egy nő lefekszik valakivel, a teste olyan vegyi anyagot termel, amely érzelmi kötődést alakít ki benne. Talán ez az anyag tehet azokról a rémisztő kérdésekről, amelyek elárasztják az agyunkat egyetlen légyott után.

Zeneszerző: Graeme Revell

Műfaja: vígjáték romantikus (Műfaj)

LETÖLTÉS INDÍTÁSA

Kiadó filmstúdió: Darren Star Productions

Szex és New York

A tartalomból: A nők nem változnak. Szerencsére. Mindegyik ugyanazt akarja, csak mindig másképpen. És mindig mást mond helyette. Négy önálló, belemenős nagyszájú nő keresi a boldogulást és a boldogságot egy nagy Ő, vagy több, némileg kisebb Ő személyében abban a városban, ahol a világon a legtöbb a magányos ember, és talán a legkönnyebb magányosan is boldognak lenni. A helyszín New York, a téma a szex. Amit néha szerelemnek neveznek.

Written by: Michael Patrick King

LETÖLTÉS MOST

Szólj hozzá!

Címkék: mozifilm letöltés premier film szex és new york mozifilm szex és new york film letöltés

Eragon mozi film letöltés Eragon mozifilm Eragon dvd film ingyen letöltés információk!

2010.04.17. 10:47 INGYEN-LETÖLTÉS

Eragon LETÖLTÉS START

LETÖLTÉS ITT

Operatőr: Russell Carpenter

Tartalom: Az Eragon egy farmon élő, árva kamaszfiúról szól, aki egyik éjszaka, vadászat során egy zafírkék kőre bukkan. Megpróbálja eladni, hogy segítsen éhező családján, ám a kőről kiderül: valójában sárkánytojás. Hamarosan kikel belőle egy zafírkék sárkány, Saphira. Eragon élete egy csapásra megváltozik, mert az is kiderül, hogy ő az egyetlen sárkánylovas Alagaesia földjén. Ugyanis a legendás sárkánylovasok előző nemzedéke egy szálig elpusztult a gonosz király, Galbatorix ellen vívott, elkeseredett harcban. Eragonra hárul tehát a nemes feladat, hogy megszabadítsa szülőföldjét a kegyetlen zsarnok uralmától. A Gyűrűk Ura és a Harry Potter-filmek hagyományait követő sikerregény alapján készült 100 millió dolláros szuperprodukció nagy részét Magyarországon forgatta a Terminátor 2., a Jurassic Park és számos egyéb látványos film trükkmestere, aki ezúttal saját rendezésében mutatja meg, mire képes a modern trükktechnika!

Kiadta: Fox 2000 Pictures

Cast: Edward Speleers, Jeremy Irons, John Malkovich

Eragon

Film előzetes:

Műfaja: akció fantasy kaland

Az Eragon hatalmas sikert aratott, Amerikában a bestseller-listákon rövid ideig a Harry Pottert is megelőzte. A film forgatásához a rendező (Stefen Fangmeier) olyan helyszínt keresett, amelyet még „nem dolgozott át emberi kéz”. Végül a film nagy részét Magyarországon forgatták (Pilisborosjenő – Carvahall, Celldömölk, Ság hegy – Farthen Dur, Velencei-tó – Daret, Szelim-barlang – Galbatorix trónterme).

Szólj hozzá!

Címkék: divx letöltés ingyen mozifilm letöltés eragon dvd letöltés eragon mozi

Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya divx film letöltése ingyen Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya film letöltés ingyen a blogon!

2010.04.16. 11:40 INGYEN-LETÖLTÉS

Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya

Ingyen Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya premier film letöltés!

Író: John Logan

Film trailer:

LETÖLTÉS MOST

LETÖLTÉS INDÍTÁSA

Film besorolása: krimi dráma zenés

Zeneszerző: Graeme Revell

Filmszínészek: Johnny Depp, Helena Bonham Carter

Kiadás dátuma: 2008-02-21

Szólj hozzá!

Címkék: film divx mozifilm letöltés sweeney todd a fleet street démoni borbélya mozifilm sweeney todd a fleet street démoni borbélya dvd letöltés

Arthur és a villangók dvd film letöltés ingyen Arthur and the Invisibles mozifilm letöltése ingyen a blogon!

2010.04.16. 11:37 INGYEN-LETÖLTÉS

A film szereplői: Penny Balfour, David Bowie, Ron Crawford

LETÖLTÉS

Vágó: Craig McKay

Fényképezte: Russell Carpenter

Leírás: Arthur, mint a legtöbb tízéves gyerek, esténként szájtátva hallgatja nagymamája meséit, hogy utána misztikus törzsekről és a furcsa találmányokról álmodjon. Különös képzeletvilágának fő forrása a négy évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt nagypapa varázskönyve, mely teli van soha nem látott, izgalmas lényekkel. A kisfiú egyre gyakrabban teszi fel magának a kérdést: mi van akkor, ha ezek a történetek mind igazak? Mi van akkor, ha a villangók, ezek a kedves aprócska lények, akit nagyapja rajzain látott, tényleg élnek valahol? A tízéves Arthur tehát elszánja magát, s a nagyapja által hátrahagyott jeleket követve elindul felfedezni a villangók titokzatos világát, hogy megkeresse a mesés kincset és megmentse a családi otthont.

Style: családi fantasy kaland

Film pontszáma: 5.9

A Arthur és a villangók letöltés elindításához kattints ide!

Film bemutató trailer:

Arthur, mint a legtöbb tízéves gyerek, esténként szájtátva hallgatja nagymamája meséit, hogy utána misztikus törzsekről és a furcsa találmányokról álmodjon. Különös képzeletvilágának fő forrása a négy évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt nagypapa varázskönyve, mely teli van soha nem látott, izgalmas lényekkel. A kisfiú egyre gyakrabban teszi fel magának a kérdést: mi van akkor, ha ezek a történetek mind igazak? Mi van akkor, ha a villangók, ezek a kedves aprócska lények, akit nagyapja rajzain látott, tényleg élnek valahol? A tízéves Arthur tehát elszánja magát, s a nagyapja által hátrahagyott jeleket követve elindul felfedezni a villangók titokzatos világát, hogy megkeresse a mesés kincset és megmentse a családi otthont.

Szólj hozzá!

Címkék: mozifilm divx letöltés premier film arthur és a villangók film arthur és a villangók dvd

Galaxis útikalauz stopposoknak divx film Galaxis útikalauz stopposoknak mozi film ingyen letöltés azonnal!

2010.04.15. 23:36 INGYEN-LETÖLTÉS

LETÖLTÉS ITT

Megjelent: 2005-06-16

IMDB értékelés: 6.6

Galaxis útikalauz stopposoknak

Film besorolása: kaland vígjáték sci-fi

GYORS LETÖLTÉS

Mozifilm bemutató:

Van még olyan ember (vagy értelmesebb lény) a Galaxisban aki nem tudja mi ez a könyv? Ha igen, hallgassa el a dolgot, és sürgõsen olvassa el! Aki pedig már olvasta, az olvassa el újra!

Fényképezte: Russell Carpenter

Kattints ide a Galaxis útikalauz stopposoknak, The Hitchhikers Guide to the Galaxy dvd film letöltéshez!

Szólj hozzá!

Címkék: divx letöltés ingyen premier film galaxis útikalauz stopposoknak mozifilm letöltés galaxis útikalauz stopposoknak ingyen letöltés

A Bourne-ultimátum premier film The Bourne Ultimatum divx film ingyen letöltés azonnal!

2010.04.13. 22:57 INGYEN-LETÖLTÉS

A sebesült Jason Bourne nem sokkal a moszkvai autós üldözést követően a helyi rendőrség elől menekül. Betör egy orvosi rendelőbe, hogy ellássa sérüléseit, ám két rendőr ráakad. Lefegyverzi őket, de az életüket meghagyja, s elsétál.

Stáblista: Matt Damon, Julia Stiles, David Strathairn

Fényképezte: Russell Carpenter

Stílusa: akció kaland thriller

 

LETÖLTÉS MOST

 

A Bourne-ultimátum

 

LETÖLTÉS INDÍTÁSA

 

A Bourne-ultimátum, The Bourne Ultimatum dvd film letöltése itt!

Zene: Graeme Revell

Szólj hozzá!

Címkék: divx letöltés ingyen film letöltés a bourne ultimátum divx letöltés a bourne ultimátum film

Sziklák szeme film letöltés ingyen Sziklák szeme letöltése most!

2010.04.13. 18:55 INGYEN-LETÖLTÉS

GYORS LETÖLTÉS

Sziklák szeme

Belépés a Sziklák szeme mozifilm letöltéséhez itt!

Mozipremier: 2006-05-11

Műfaja: horror thriller (Műfaj)

Rendezte: Alexandre Aja

Zene: Graeme Revell

Mozifilm előzetes trailer:

 

Főszereplők: Aaron Stanford, Emilie de Ravin

A tartalomból: Egy problémákkal küszködő, de átlagos család kirándulásával indul a történet. A clevelandi nyomozó, Bob Carter (Ted Levine) és felesége, a beszédes Ethel (Kathleen Quinlan) éppen házassági évfordulóját ünnepli. Hogy szorosabbra fűzze szeretteivel a kapcsolatot, Bob meghívja egész családját is, hogy tartson velük Kaliforniába. Ennek senki nem örül igazán. Lynn (Vinessa Shaw), a legidősebb lányuk kisbabájának biztonsága és kényelme miatt aggódik folyamatosan, míg férje, a csöndes Doug (Aaron Stanford) az apósával való beszélgetésektől tart. A tinédzser Brenda (Emilie De Ravin) már a gondolattól is irtózik, hogy a családjával kell nyaralnia, míg a tréfás kedvű Bobby (Dan Byrd) folyamatosan a család két kutyájával, Szépséggel és Szörnyeteggel szórakozik. Nagy nehezen az egész család bepakol a lakókocsiba, és elindul nyugat felé.

Szólj hozzá!

Címkék: letöltés ingyen premier film sziklák szeme ingyen letöltés sziklák szeme dvd

Miami Vice mozifilm ingyen letöltés Miami Vice dvd film letöltés itt!

2010.04.12. 17:38 INGYEN-LETÖLTÉS

Miami Vice

Ismertető: Richardo Tubbs dörzsölt városi vagány, pláne ahhoz képest, hogy zsaru. Kedvesével együtt beépülnek a dél-floridai kábítószer-kereskedelem szövevényes és veszélyes rendszerébe, hogy megtalálják azokat, akik három gyilkosságért felelnek. Társa, Sonny Crockett karizmatikus és csajozós pasi - egészen addig, míg a beépített meló során bele nem szeret egy fegyver- és drognepper kínai-kubai feleségébe. Beépüléskor a legjobb álca, ha az embernek nagy az arca, és nem fogja vissza magát. A bűnügy intenzitása Crockettet és Tubbsot egy olyan szakadék szélére sodorja, ahol a valós énjük és szerepük határai elmosódni látszanak, ahol a pandúr és a rabló eggyé válik.

Forgalmazza: Universal Pictures

Film trailer:

Miami Vice letöltése itt!

LETÖLTÉS ITT

Hossza: 134

Stáblista: Colin Farrell, Jamie Foxx, Gong Li, Luis Tosar

A történet élesen elütött a korábbi krimisorozatoktól, és az aktuális 80-as évek világára fókuszált. Minden korábbi szériánál fontosabb szerepet töltött be a kábítószer (különösen a kokain), megjelent a dél-amerikai drogháború, a gyerekkereskedelem, sőt az északír konfliktus is. Gyakori volt a sokszor kifejezetten durva erőszak nyílt ábrázolása, miközben az ügyek esetenként megoldatlanul végződtek. A történetszálban a korábbiaknál sokkal kevesebbet számított a klasszikus értelemben vett nyomozás és nyomozói munka; a főszereplők feladata nem annyira egy-egy bűntény megoldása volt, mint inkább az ismert bűnözők elfogása és hatástalanítása. Eközben pedig minden korábbinál többször merültek fel bennük erkölcsi kérdések: hol a különbség a rendőrök és a rosszfiúk között, hol húzódik a határ a törvény és a törvénytelenség között, és mennyire lehet szabadon engedni az egyéni érzelmeket, esetenként a bosszúvágyat – akár a rendőrségi szabályzatokkal szemben is.

LETÖLTÉS

Szólj hozzá!

Címkék: film mozifilm miami vice dvd miami vice letöltés ingyen

Csúcsformában 3. dvd film ingyen letöltés itt!

2010.04.12. 17:36 INGYEN-LETÖLTÉS

Játékidő: 91

Original music: Graeme Revell

Írta: Jeff Nathanson

Cast: Chris Tucker, Jackie Chan, Hiroyuki Sanada

Ezúttal a párosnak Párizsba kell utaznia, hogy ott felvegyék a harcot a Triad-dal, a kínai maffia egyik franciaországi bandájával.

LETÖLTÉS

Leírás: A Távol-Kelet legjobb és a kincses nyugat legnagyobb dumájú rendőre újra kénytelen összefogni. Az egyik gyors, a másik lassú; az egyik ravasz, a másik bamba; az egyik határozott, a másik nem tudja eldönteni, érdemes-e határozottnak lennie. Mindenben különböznek, és csak azért nem utálják egymást jobban, mert mindketten nagyon félnek a másiktól. Ez teszi őket olyan eredményessé: ha ők akcióba lendülnek, biztos az eredmény - a totális káosz.

Film besorolása: akció vígjáték krimi

Csúcsformában 3. mozifilm LETÖLTÉS

Csúcsformában 3.

Szólj hozzá!

Címkék: dvd divx mozifilm csúcsformában 3. premier film csúcsformában 3. mozifilm letöltés

Anyád lehetnék mozifilm letöltése a blogon!

2010.04.12. 17:34 INGYEN-LETÖLTÉS

Főszereplők: Michelle Pfeiffer, Paul Rudd, Tracey Ullman

Anyád lehetnék

Műfaja: vígjáték (Műfaj) (Műfaj)

Ismertető: Rosie 40 éves egyedülálló anya Los Angelesben. Az élete nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte. A tévéműsor amelynek a producere, komoly bajba kerül; a szexista főnöke meg akarja szüntetni Rosie asszistense pedig folyton szabotál. Odahaza sem mennek sokkal jobban a dolgok. A volt férjnek gyereke lesz egy fiatalabb nőtől, miközben a Rosie-val közös lányuk, Izzie a serdülőkorba lép, és a Barbie babák után egy Dylan nevű iskolatárs köti le minden figyelmét. Egy szép napon tehetséges ifjú színész, Adam Perl tűnik fel a szereplőválogatáson - és Rosienak nagyon bejön. A srác megkörnyékezi a csinos producernőt, aki azonban kizártnak tart egy kapcsolatot ilyen korkülönbséggel. Hiába tiltakozik Rosie, az ostrom sikeres, sőt még Izzie is megkedveli a fiút. Lehet, hogy szerencsés fordulatot vesz Rosie élete? Ha az asszisztensén múlik, akkor semmiképp sem. Jeannie főnöke magánéletét is élvezettel teszi tönkre. Sikerrel játszik rá Rosie félelmeire, hogy barátja hamarosan fiatalabb nőre cseréli, és csak karrierje érdekében használja ki, aki ezért inkább szakít a sráccal. Adamnek azonban más elképzelései vannak...

LETÖLTÉS INDÍTÁSA

IMDB pontszám: 6.1

GYORS LETÖLTÉS

Kattints ide a Anyád lehetnék, I Could never be Your Woman divx film letöltéshez!

Hossza: 97

Szólj hozzá!

Címkék: film film letöltés mozifilm letöltés anyád lehetnék mozi anyád lehetnék ingyen letöltés

Vigyázz, kész, szűz! film letöltése ingyen American Virgin letöltés azonnal!

2010.04.10. 18:11 INGYEN-LETÖLTÉS

Szereplő(k): Bob Hoskins, Mena Suvari, Robert Loggia

Író: Jean-Pierre Marois

Film ismertető: Bemutatom Adam Chamberlain-t. 20 éves, karizmatikus és sikeres. Szűz és ezt büszkén vállalja. A népszerű ifjúsági vallási mozgalom szónoka, mely az önmegtartóztatást hirdeti. Adam hite sziklaszilárd, milliók példaképe és pitbull anyukájának köszönhetően üzletileg is robbantanak. Példabeszédeinek gyakori tárgya barátnője, Cassandra, egy igaz szerelme, aki az Úr akaratából az egyetlen nő számára, most és mindörökké. Hamarosan összeházasodnak, amint Cassie visszatér afrikai segélymissziójáról...

Műfaja: vígjáték (Műfaj) (Műfaj)

LETÖLTÉS ITT

Fényképezte: Russell Carpenter

Katrina (Mena Suvari) 18 éves lesz és nagy bánatára még mindig szűz. Apja, Ronny (Robert Loggia) pornófilmrendező, aki foglalkozásából kiindulva lányát a lehető legszigorúbb neveltetésben részesítette. Joey (Bob Hoskins), aki szintén a pornóiparban dolgozik, egy különleges ötlettel áll elő. Rendezzenek élő show-műsort, ahol a szereplők egyenes adásban veszítik el a szüzességüket. Az egyik szereplő pedig lehetne akár Katrina.

 

GYORS LETÖLTÉS

 

Vigyázz, kész, szűz!

Szólj hozzá!

Címkék: letöltés vigyázz film letöltés mozifilm letöltés kész szűz! dvd szűz!

Időzavarban divx film ingyen letöltés Időzavarban letöltés Out of Time dvd film letöltés ingyen

2010.04.10. 16:09 INGYEN-LETÖLTÉS

Film leírása: Matt (Denzel Washington) Banyan Key, egy floridai kisváros rendőrfőnöke. Keményen dolgozik, ért a szakmájához, munkatársai és barátai tisztelik, a városka közössége szereti. Banyan Key-t valósággal sokkolja egy brutális, kettős emberölés, melyben az egyik áldozat éppen a sheriff szeretője (Sanaa Lathan). Matt nyomozni kezd, s élete egyszerre csak felborulni látszik: bizonyos dolgok napvilágra kerülnek. Ahogy a gyilkossági ügy egyre több részletére derül fény, minden bizonyíték Mattra tereli a figyelmet, és ő lesz az első számú gyanúsított...

Belépés a Időzavarban premier film letöltéshez itt!

 

GYORS LETÖLTÉS

 

Denzel Washington meghízott, és ez nem áll jól neki. Nem mint pasinak nem áll jól - ezt nem is dolgunk megítélni -, hanem mint akciósztárnak. Amint a film elején meglátjuk a floridai rendőrség fehér pólós-shortos egyenruhájában, feltűnő pocakjával, már lehet tudni, hogy itt nem sok izgalom lesz. Pedig a helyszín ígéretes, akárcsak a fülledt floridai nyár. Régi filmes közhely ugyanis, hogy a kinti időjárás meghatározza cselekmény jellegét és intenzitását. Ha kint dúl a vihar, akkor az érzelmek is felkavarodnak, ha pedig egy nőnek már a történet elején csatakosan összeragad a haja, akkor tudhatjuk, hogy sok jóra nem számíthatunk.

Style: krimi thriller (Műfaj)

Filmbemutató:

 

Hossza: 105

LETÖLTÉS MOST

Company: Metro-Goldwyn-Mayer (MGM)

Dátuma: 2004-06-24

Szólj hozzá!

Címkék: dvd divx dvd letöltés időzavarban letöltés ingyen időzavarban film

Macskarisztokraták film letöltés The AristoCats premier film azonnal!

2010.04.10. 15:08 INGYEN-LETÖLTÉS

 

LETÖLTÉS AZONNAL

 

 

LETÖLTÉS MOST

 

Játékidő: 78

Original music: Graeme Revell

Macskarisztokraták

Film stílusa: családi rajzfilm zenés

A Macskarisztokraták (The Aristocats) egy 1970-ben megjelent amerikai animációs film.

Kattints ide a Macskarisztokraták letöltéshez!

Mozifilm trailer:

 

Leírás: Széltől is óvott, tündéri macskacsalád él a századforduló Párizsának egyik fényűző otthonában. Boldogságuk azonban csak addig tart, amíg a ház úrnője közzé nem teszi végrendeletét: halála esetén a cicákra hagyja vagyonát, ha azonban ők már nem lennének, a komornyik örökölne mindent. A sanda szolga azonnal kész az ármányra és a cicák hamar az utcán, jobban mondva egy messzi réten találják magukat.

Szólj hozzá!

Címkék: dvd ingyen letöltés film letöltés macskarisztokraták letöltés ingyen macskarisztokraták dvd letöltés

Csapatleépités mozi film letöltése ingyen Severance divx film ingyen letöltés itt!

2010.04.10. 14:06 INGYEN-LETÖLTÉS

Stílusa: horror vígjáték (Műfaj)

Író: James Moran

Film tartalma: Fáradt angol sales-managerek érkeznek egy vidéki csapatépítő tréningre, Magyarországra, ahol hirtelen minden rosszra fordul, miután buszuk lerobban. Így kerülnek egy lepukkant erdei házba. Ez nem felel meg maradéktalanul a kikapcsolódásról kialakított elképzelésüknek, így ketten visszaindulnak a buszhoz. Sofőrük azonban már nem viszi őket sehova – halott. És ő még csak az első áldozat… „humorral keverni a horrort sosem egyszerű feladat, de a Csapatleépítés fordulatról fordulatra megoldja” Matthew Leyland – BBC

A Csapatleépítés (eredeti cím: Severance) egy 2006-ban bemutatott brit horror-vígjáték, melyet Christopher Smith rendezett. A film nagy részét Magyarországon, a Mátrában forgatták.

A filmet rendezte: Christopher Smith

Szereplők: Danny Dyer, Laura Harris, Toby Stephens

Csapatleépités

Mozifilm előzetes:

 

GYORS LETÖLTÉS

Hossza: 96

Szólj hozzá!

Címkék: letöltés letöltés ingyen film letöltés csapatleépités mozi csapatleépités mozifilm letöltés

300 mozifilm letöltése 300 divx film letöltés 300 premier film ingyen letöltés azonnal!

2010.04.09. 14:13 INGYEN-LETÖLTÉS

300

Filmbemutató:

LETÖLTÉS ITT

A 300 Frank Miller azonos című képregényének 2007-es adaptációja, mely a Krisztus előtt 480-ban zajló thermopülai csata eseményeit dolgozza fel, történelmi fantasy műfajban. A filmet Zack Snyder rendezte, a zenét Tyler Bates zeneszerző komponálta, Miller pedig vezető producerként és tanácsadóként működött közre. A produkció legjavát stúdióban vették fel, speciális effektusok utólagos hozzáadásával, megőrizve az eredeti képregény jellegzetes látványvilágát.

300, 300 film letöltés inditása!

Film műfaja: akció dráma háborús

LETÖLTÉS MOST

Operatőr: Russell Carpenter

Kiadás dátuma: 2007-03-22

Cast: Gerard Butler, Lena Headey, Dominic West

Szólj hozzá!

Címkék: mozifilm ingyen letöltés film letöltés 300 mozi 300 dvd letöltés

A Halál a Ragadozó ellen film ingyen letöltés A Halál a Ragadozó ellen dvd film letöltés ingyen azonnal!

2010.04.09. 14:04 INGYEN-LETÖLTÉS

LETÖLTÉS

Cast: Lance Henriksen, Sanaa Lathan, Colin Salmon, Ewen Bremner

A Halál a Ragadozó ellen

Kiadás dátuma: 2004-10-28

A két rettenetes ellenfél évezredek óta küzd egymással a világűr távoli sötétjében. Harcuk brutális és könyörtelen, nem kérnek és nem adnak kegyelmet. Eközben senkire és semmire nincsenek tekintettel, halál és pusztulás vár arra, aki az összecsapásukba belekeveredik. A bolygóközi küzdelem új dimenziót ölt, amikor a szörnyek eljutnak a Földre. Az idegenek és a Ragadozó összecsapásának színtere az egyik álmos coloradói kisváros lesz. Ide tér haza Dallas, a most szabadult fegyenc, Ám ahelyett, hogy új életet kezdhetne, menekülnie kell. Ha életben akarnak maradni, össze kell fogniuk a szörnyek ellen.

Zene: Graeme Revell

Tartalom: Az Alien vs Predator - A Halál a Ragadozó ellen című filmben a filmtörténet két talán legismertebb földönkívüli lénye, két kultikus szörnyeteg csap össze. Mindazok, akik végigkísérték az Alien- és a Predator-filmek diadalmenetét az elmúlt évtizedekben, nagy örömmel fogják köszönteni a legújabb opuszt, amelyben megduplázódnak a veszélyek és a kalandok. Tudósok és szakértők egy csapata érkezik az Antarktiszra, hogy felkutassanak egy a jégkéreg alatt rejtőző ősi piramist, azonban hamarosan rá kell döbbenniük, hogy ez a felfedezés nem is olyan örömteli, sőt, veszélyt jelenthet az egész emberiségre: a piramis belsejében ugyanis két földönkívüli fajra bukkanak, akik évezredek óta háborúznak egymással a mélyben. Mindegy, melyikük kerül ki gyõztesként, mi csak veszíthetünk…

Film besorolása: akció horror sci-fi

A A Halál a Ragadozó ellen premier film letöltés elindításához kattints ide!

LETÖLTÉS MOST

Szólj hozzá!

Címkék: film film letöltés dvd letöltés a halál a ragadozó ellen divx letöltés a halál a ragadozó ellen ingyen letöltés

Derült égből fasírt divx film letöltés ingyen Derült égből fasírt mozifilm letöltése ingyen Cloudy with a Chance of Meatballs film letöltése információk!

2010.04.09. 14:02 INGYEN-LETÖLTÉS

Tetszési index: 7.3

Film kiadás dátuma: 2009-01-01

Derült égből fasírt

Derült égből fasírt, Cloudy with a Chance of Meatballs LETÖLTÉS INDÍTÁSA

A kis Flintecske már gyerekkóra óta építget mindenféle találmányt, ami az emberek életét megkönnyithetné, de általában mindig valami félresikerült.

Stáblista: rajzfilmfigurák

Film ismertető: Az élet feleannyit sem ér néhány jó falat nélkül. Flint gyerekkora óta feltalálónak készül és kalandra éhezik. És mert a kis szigeten, ahol felcseperedik, többnyire unalmas halacskákból áll a menü, elhatározza, hogy olyan gépet készít, amely az esőt is ínycsiklandozó fogásokká változtatja. Az első próba a hamburgerzápor és makarónizivatar még jól sikerül, de a találmány sajnos nem tökéletes, és igen nehéz irányítani: a környéket hamarosan elönti a puding-áradás, a forgalmat ketchup-tornádó nehezíti, és a környéken népbetegséggé válik a gyomorrontás. Flint izgulni akart egy jó ízűt - ezúttal alaposan jóllakhat az izgalommal.

LETÖLTÉS MOST

Fényképezte: Russell Carpenter

Szólj hozzá!

Címkék: film mozi mozifilm derült égből fasírt dvd derült égből fasírt ingyen letöltés

süti beállítások módosítása